..." végülis a fájdalom a barátunk, nemde? " ..

Kezdetek, - feszültség és fájdalom - prioritás

Pályafutásom, -húsz éve- kórházi tapasztalatszerzéssel kezdődött. Pályakezdő voltam, tele ambícióval, hogy meggyógyítok mindenkit. Rengeteg gyógytornász továbbképzésen vettem részt, hiszen úgy éreztem, minél több technikát ismerek, annál hatékonyabban tudok gyógyítani. Ez meg is határozta a következő 20 évemet.

Közben vállalkozó lettem, és egyre gyakrabban éreztem, hogy akármennyi tanfolyamot is végeztem el,- lehet az a legdrágább, legújabb, legnehezebben elsajátítható,- van egy pont, ahol már nem tudok tovább segíteni. Habár úgy tűnik, hogy a páciensek szeretnének tovább gyógyulni, de mégis stagnál a fejlődés. Ezt persze nem mindig ilyen egyértelmű meghatározni. Lehet más lesz a prioritása, már nem gyakorol otthon annyit, már nehezebb időpontot egyeztetni, vagy el is marad egy időre. Úgy tűnne ez egy természetes folyamat.

Elsőként itt észleltem, hogy bármennyire is segíthetem a gyógyulásod, ha azt szabotáld. De mivel, hogyan?

Sokszor tudattalanul.

Jött trauma, betegség és az életed megváltozott. El kellett menni orvoshoz, be kellett iktatni a gyógytorna időpontokat, elkéredzkedni a munkahelyről, hallgatni a munkatársak tanácsait, véleményét, gyakorolni a gyógytornát otthon.

Nőtt a feszültség...

Plusz még volt vele járó fájdalom, mozgáskorlátozottság is. És tudjuk, a feszültség feszülést okoz. Ha az izmok feszülnek, merevedik a test és másképp funkcionál. Ezt a kellemetlen állapotot megelőzésként testi tünetekkel jelzi.

Így végül is a fájdalom a barátunk, nemde?

Időben szól, amikor még kevesebb a veszteség.

Vajon sok esetben melyik volt előbb a betegség vagy a feszültség?

Te mit gondolsz? Hol kezdenéd a gyógyulásod?

Folytatás itt

https://fulopnikiterapeuta.wixsite.com/newgoal/post/hogyan-%C3%A9rjem-el-hogy-cs%C3%B6kkenjenek-a-f%C3%A1jdalmaim